Csiga Csoport

 

„A gyermekek fejlődése szempontjából döntő fontosságú, hogy érezze nem csak szeretik, de olyannak szeretik, amilyen.”     (Hermann Alice)

Csiga Csoport

Fontos dolgok röviden

Kapcsolat tartás

Telefon

Facebook csoport

Alleriga

Nincs

Bemutatkozás

Csoportunkban vannak kisebbek, nagyobbak, cserfesek, csendesek, művészek, sportszeretők, mindenre kíváncsiak, felfedezők, huncutok és izgő-mozgók, megfontoltak, álmodozók.


Nyugodt, békés, hangulatos környezetben a legnagyobb odafigyeléssel, szívvel-lélekkel, türelemmel, önzetlen szeretettel, kedves szóval támogatjuk a gyermekek személyiségének kibontakozását.


Értékrendünk az együttműködés, segítőkészség, egymásra figyelés.


A tudásszomjat, kísérletezőkedvet játékos tanulás keretében, élményt nyújtó tevékenységeken keresztül, a gyerekek szükségleteit figyelembe véve biztosítjuk.


A tapasztalatszerzéshez gazdag teret, változatos eszközöket biztosítunk.


Csoportunk fő profilja az iskolai tanuláshoz szükséges képességek megalapozása. Ezért nagy figyelmet fordítunk a nagymozgások fejlesztése mellett az íráshoz szükséges kézügyesség (finommotorika) fejlődésének elősegítésére szenzoros, érzékelős, tapintásos, csipegetős, csipeszelős játékok mindennapi használatával. Az olvasáshoz szükséges ritmusérzék kialakulását zenés ritmusgyakorlatok rendszeres alkalmazásával segítjük elő.

 

A főcsigák

Dorka Gabriella, a TMO alapítvány elnöke

Nyíriné Szaniszló Emőke

Óvodapedagógus

Ha látsz bátran szólíts így: Emőke

  • Kedvencek:
    • Évszak: Tavasz
    • Ünnep: Karácsony
    • Játék: Logikai játékok
  • Napocska volt a jelem az oviban :)


Szeretem, hogy a termünkben sok fejlesztő játék van, de ha ki kell mozdulni, az állatkertbe megyek a gyerekekkel a legszívesebben.

27 éve dolgozok óvodai környezetben.


A heterogén (vegyes) csoportok legnagyobb előnye hogy a testvérek egy csoportba járhatnak, a kisebbek sokat tanulhatnak a nagyobbaktól, a nagyobbak pedig gyakorolhatják a kisebbek megsegítését. Sokkal családiasabb.


Ha szeretnél hosszabban beszélgetni, bármikor ráérek egyeztetés után.


A Csiga csoportban így szoktunk kommunikálni:
Telefon, Facebook csoport.

A kedvenc emlékem:
Szekerezés a hortobágyi pusztán a gyerekkel, amikor ide- oda döccentünk és nagyokat visítoztunk, nevettünk.


Baloghné Pál Judit Julianna, a Táncsics Mihály utcai Óvoda Igazgatója

Danku- Bordás Bernadett

Óvodapedagógus

Ha látsz bátran szólíts így: Berni

  • Kedvencek:
    • Évszak: Nyár
    • Ünnep: Karácsony
    • Játék: Fogócska
  • Az ovis jelem a maci volt és a micimackó csoportba jártam, ebben az óvodában :)


Szeretem, hogy a termünk klimatizált, van LEGO asztalunk, remek fejlesztő sarokunk, de ha ki kell mozdulni, akor is bárhova szívesen viszem a gyerekeket, ahol játékosan, tapasztalati úton szerezhetnek hasznos tudást.

1 éve dolgozok óvodai környezetben.


A heterogén (vegyes) csoportok legnagyobb előnye hogy családias-, természetes tanulási környezetet teremt a nagyobb gyermekek által.


Ha szeretnél hosszabban beszélgetni, bármikor ráérek 14:00-ig, csak előre egyeztessünk.


A Csiga csoportban így szoktunk kommunikálni:
Facebook csoport

Kedcenc történet:
Amikor az egyik kisfiú focizott, aztán egyszer csak odajött sírva. Kérdeztem, hogy mi baj, miért sír?

Válasz: azért sírok, mert focizok, de én nem is szeretek focizni. :)

Vinzéné Sipos Valéria, a Baloghné Pál Judit Julianna, a Táncsics Mihály utcai Óvoda Igazgatóhelyettese

Marton Szilvia

Dajka

BASE

Ha látsz bátran szólíts így: Gabica

  • Kedvencek:
    • Évszak: Tavasz
    • Ünnep: Gyereknap
    • Játék: kreatív dolgok készítése


Szeretem, hogy a termünk otthonos és gyerek központú, de ki kell mozdulni, az almáskertbe megyek a gyerekekkel a legszívesebben.

4 éve dolgozok óvodai környezetben.


A heterogén (vegyes) csoportok legnagyobb előnye hogy családias és életszerű.


Ha szeretnél hosszabban beszélgetni, bármikor ráérek 14:00-ig, csak előre egyeztessünk.


A Csiga csoportban így szoktunk kommunikálni:
Telefon, Email, Facebook csoport, Óvodai faliújság.

Miért jó ezt csinálni?
Minden nap, amikor megérkezem a csoportomba, a gyerekek szaladnak hozzám, és átölelnek. Persze ezt sok óvónéni átéli, de számomra ez nagyon sokat jelent, mert tudom, hogy a gyerekektől ez igazán őszinte, és ez sok erőt ad, ha kicsit nehezebbek a napok. 


Gyakori kérdések

Az óvoda napirendjét követjük.

Intézményi Napirend

SZEPTEMBER 1-TŐL MÁJUS 31-IG

TEVÉKENYSÉGEK

időtartama

A TEVÉKENYSÉGEK megnevezése

6:30 h.

7:00 h.

Nyitás, összevont gyülekezés, szabad játék.

7:00 h.

10:30 h.

-Gyülekezés, szabad játék szervezése.


-Párhuzamos tevékenységek: szabad játék, egyéni és mikro-, makrocsoportos tevékenységek.


-Az óvodapedagógus által szabad játékból kezdeményezett cselekvő, felfedező, komplex játékos kötött és kötetlen tevékenységek (5-35 perces).


-Egyéni fejlesztések: iskola-előkészítő - és SNI, BTMN gyermekek fejlesztő, felzárkóztató pedagógiai tevékenységeinek szervezése az óvodai csoportokban naponta feladatra differenciáltan, a gyermek egyéni terhelhetőségéhez igazodva.


-Heti két alkalommal mikrocsoportos iskola-előkészítő, fejlesztő pedagógusi tevékenység külön térben szervezve (fejlesztő szoba).


-A mindennapos irányított testmozgás, mozgásos tevékenység (zenére, zenei ritmusra végzett mozgásos feladatok, (népi) játékok és táncok (kiemelten a néptánc) legalább napi 30 perc.


8:30 h.

9: 30 h.


-Étkezés előkészítése, testápolási teendők, folyamatos tízórai igény szerint, szabad játék, egyéb szabadon választott tevékenység.


10:30 h.

11:30 h.


-Öltözködés, testápolási teendők, udvari, mozgásos szabad játék, élményszerző séták, munka az udvaron. 


11:30 h.

12:00 h.

-Öltözés, testápolási teendők, étkezés előkészítése, ebéd.



12:00 h.



15:30 h.

- Testápolási teendők, pihenés előkészítése, pihenés, élőszavas mese, folyamatos ébredés, étkezés előkészítése, uzsonna.

15:30 h.

17:30 h.


- Párhuzamos tevékenységek, szabad játék, mozgásos játékok a csoportszobában vagy a szabadban

- Választható párhuzamos tehetséggondozó, képességkibontakoztató/ iskola-előkészítő , felzárkóztató egyéni vagy mikrocsoportos tevékenységek.   

-Délutáni ügyelet, szabad játék. 

  

Kedves köszöntő dalokkal, versekkel. Amit a szülő behoz boltban vásárolt csemegét vagy tortát. Az ünnepelt egy kedves ajándékot kap a csoporttól és fotókkal örökítjük meg ahogy a többiek köszönti az ünnepeltet.

A csoportunkban jelenleg nincs allergiás gyermek, de ez bármikor változhat. Ha be szeretnél hozni valamit, kérlek beszélj velünk.

Azért vagyunk Csigacsoport mert a csiga egy kedves állat a gyerekek számára, és ahol a legtöbbet "szomszédolunk" az a Süni és a Ficánka csoport.

  • --
  • --

A nagy felfedezések helyszíne